Gluténmentes töltött cukkini. 

A tavasz íze egy tányéron! 

Hozzávalók: 

  • 2 db cukkini
  • 15 dkg mozzarella
  • 15 dkg gouda sajt
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg bacon
  • só,
  • bors
  • pirospaprika
  • 8-10 levél bazsalikom

Recept:

A bacont felkockázzuk és serpenyőben enyhén megpirítjuk. Közben a vöröshagymát felaprítjuk és a kissé megpirult baconhöz adjuk és üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a szétnyomott fokhagymát és együtt pirítjuk néhány percig. Közben a cukkiniket megmossuk és hosszában félbevágjuk. Kiskanállal kikanalazzuk a magokat (az így keletkező mélyedésbe fogjuk a tölteléket halmozni.) A kikanalazott belsejét a baconös-hagymás serpenyőhöz adjuk, sózzuk, borsozzuk, 1 mokkáskanálnyi pirospaprikával ízesítjük és apróra vágott bazsalikommal szórjuk meg. Kb. 5 percig kevergetve pirítjuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről. A cukkiniket sütőtálba helyezzük és előmelegítjük a sütőt 200 fokra. A cukkinik mélyedését mozzarella darabokkal béleljük ki, majd rákanalazzuk a bacon-ös-hagymás keveréket. A tetejükre (rakhatunk még mozzarellát, ha maradt és) gouda sajtot reszelünk és sütőbe toljuk 20-25 percre. Akkor jó, ha a sajt szépen megolvad a tetején.

Jó étvágyat!

Ha kedvet kaptál utána egy kis mentes chips-hez, a chipseket itt rendelheted meg: 

Csapj le ingyenesen mentes receptkönyvünkre!
Vagy ha szeretnél értesülni az új akciókról, blogokról, iratkozz vel hírlevelünkre.

Köszönjük, sikeresen feliratkoztál hírelevelünkre.

Share This